Szia Réka! Ha valaki most találkozik először Veled: mit tartasz a legfontosabbnak, amit érdemes tudni rólad? Mesélnél egy kicsit magadról?
Szia Viola! Folyamatos útkereső és szabadon áramló vagyok. Segítek abban, hogy a fejlődés egy biztonságos út lehessen a gyerekek számára a legkisebbektől egészen a tinédzserekig. Mindezt a művészet, a zene, a mozgás, alkotás és sok-sok játékos élmény által szabadon, saját keszségeik kiaknázásával. Jelenleg saját brandemet és vállalkozásomat építem.
Mi volt az a pillanat vagy élmény, amikor először érezted, hogy gyerekekkel szeretnél dolgozni?
Talán ott ért be az érzés, amikor a mesterszakdolgozatom kutatási anyagát állítottam össze. A mese hatását vizsgáltam gyermeknyelvi fejlődésben egy ikerpárnál. Itt egyszerűen beütött, hogy ennyi, mégsem a doktori az első és így felforgattam az addigi terveimet, majd beiratkoztam egy év múlva az óvónői szakra.
„Minden gyerek más”. Ez a hitvallásod része. De mit jelent ez a hétköznapokban? És hogyan tudod ezt a szemléletet a munkádban is bevinni?
Nézzük végig azt, hogy van-e két teljesen egyforma ember a világon? Sokféle létezik, vannak hasonló elképzelések, de hogy teljesen ugyanaz legyen a kettő, olyan nincs. Az ember egyedüli példány.
Ha beteszel egy rózsát a tulipán mellé, és mindegyiket egyformán táplálod, itatod, metszegeted vagy nem metszed, ugyanazt a földet adod neki, akkor az egyik gyönyörű lesz, a másik viszont szenvedni fog, esetleg ki is pusztul. Először nem hoz virágot, aztán már levelet sem, végül elszárad, többé ki sem hajt.
Ha sémákban és kategóriákban gondolkodunk, igazából csak rendszerezünk. Így egyszerűen merev, kiszámítható kereteket kapunk, ami valakinek jó egy pontig, de mások viszont képtelenek ebben benne lenni.
Amikor azt mondom, hogy mindenki más, akkor az ő saját világát igyekszem látni, őt magát, nem azt, aki lehetne, vagy akit szeretnének, hogy legyen. Az egyén felszínre törését támogatom, a valódiságot.
Ez sokszor nehéz, és jóval nehezebb, mint átformálni és az én igényeimhez, a rendszer szemléletéhez beállítani a sorba a gyerekeket.
Beszélgetünk, közösségi játékokat játszunk, egyéni problémamegoldó helyzeteket kapnak. Ezekből derül ki számomra, hogy mi az, ami jól működik, és mi az, ami nem.
Minden gyerek kap lehetőséget, hogy megmutassa, mivel tud ő hozzáadni a közösbe, mi az, amitől ő különleges.
Ezt igyekszem a lehető legmagasabb szinten támogatni. Ha neki ma a csend a legjobb, akkor afelé terelem a foglalkozást.
A legjobb az, hogy van egy váz, amit rugalmasan töltünk meg beltartalommal, mert a hétköznapok is mindig mások.
Mit látsz ma a gyerekeken, ami 10 éve még nem volt ennyire jelen, vagy más volt? Érzel különbséget? Ha igen, miben?
A social média természetesen megváltoztatta az egész világot, ezzel pedig egyre nagyobb teret kapnak a gyerekek kezében már nagyon kicsi kortól. Óriási a különbség, a technikai készségeik már szinte velük születnek, amiket mi még tanultunk.
Sokkal impulzívabbak, rengeteg ingert igényelnek, kevesen tudnak belefeledkezni hosszan a játékba, ha az nem mozgásos időszakosan. Vannak életkori sajátosságok ezen a téren, nem erre gondolok.
Változott az étkezés is, töménytelen mennyiségű édesség és feldolgozott élelmiszer jelent meg. Amibe ugyan nem megyek bele, nem vagyok specialista, de azt tudom, hogy rengeteg olyat tartalmaz, ami ingerli a gyerekek amúgy is érzékeny idegrendszerét. Ezek színezők is lehetnek.
Több az idegrendszeri érzékenység, ezt látom. Nem csak azért, mert hamarabb szűrjük, hanem mert vannak külső tényezők, amiket nem tudunk vagy nem megfelelően kezelünk.
Mi történik egy gyerekkel, ha valóban kap teret és időt és nem siettetik? Szerinted mit jelent ma a biztonságos tér egy gyerek számára?
Úgy érzem, rohan az idő, vele együtt mindenki csak fut, és szinte alig vesz levegőt, nehogy lemaradjon. Sok intézményben tapasztaltam ezt a hajtást, amit a gyerekekbe csepegtetnek nagyon korán. Ez abban segít, hogy a piacra való kikerülés pillanatában ne érezzék azt idegennek.
Tanulni és valódi felfedezéseket tenni önmagukról idő. Akkor megérkezik önmagába.
Nem teljesít, nem produkál, nem megfelel, hanem létezik.
Amikor egy gyereket nem siettetnek:
lassabban mozdul, de mélyebben figyel,
kevesebbet „tanul” egyszerre, viszont többet megért,
nem kész válaszokat ad, hanem kérdezni mer,
nem szerepet játszik, hanem önmaga lehet.
Ilyenkor történnek az igazi felfedezések. Nem a külvilágról, hanem belül.
Például az a felismerés, hogy:
„Én most egy bizonytalan, zavaros színszörny vagyok. Gyűjtöm az érzéseket, de még nem tudom kimondani őket.”
A felismerés, hogy ami belül zajlik, megfoghatatlan a számára, ott van, kimondhatja egy eszköz által úgy, hogy nem akar senki tőle azonnal magyarázatot. Ez így rendben van.
Nem kell sietned a fejlődésben, az önkifejezésben, a mozgásodban, a válaszaidban ahhoz, hogy értékes legyél. Ahogy, ha siet, megtanulja, hogy lassíthat, kivárhat, és ehhez a szó szoros értelemben a tér úgy jelenik meg nálam, hogy mikro- és kiscsoportokban dolgozunk.
Így elég idő jut, hogy egy térben közösen és egyénileg is alkossunk, dolgozzunk.
Mit tapasztalsz: a gyerekeknek vagy az anyukáknak nehezebb a mai világban lelassulni?
Ezt nehéz elválasztani egymástól, a világ maga egy erőteljes mozgást, rohanást diktál, az egyénnek kell ezt magában szabályozni, hogy hol áll meg.
Elsősorban azt gondolom, mégis az anyáknak nehezebb. A gyerekek csak ezután jönnek, ők ebbe beleszocializálódnak, így az, hogy a leterheltséget érzékelik, tüneteik vannak, nem tudják maguktól szabályozni.
Lesz egy alaptempó, amit vagy képesek vinni, vagy nem.
A gyerek mintákat tanul, a tudatossággal együtt. Ez a felnőtt szerepe, hogy segítse benne.
Mit jelent számodra az egyensúly a szabadság és a biztonságot adó keretek között egy gyerek fejlődésében? Hogyan jelenik meg ez a szemlélet a foglalkozásaidon?
A BibOMka szemléletében a szabadság és a biztonságot adó keretek egyensúlya azt jelenti, hogy a gyerek megtartó, kiszámítható környezetben kap teret az önálló kezdeményezésre és a saját tempójára.
A foglalkozások tudatosan strukturáltak: állandó rituálékkal és ritmussal, ugyanakkor rugalmasak, így a gyerekek érdeklődése és aktuális szükségletei formálják a folyamatot.
A jelenlétem nem irányító, hanem kísérő és megtartó: figyelek, tükrözök és biztonságot adok, miközben teret hagyok az autonómiának.
Ebben a közegben a szabadság nem széteséshez, hanem belső egyensúlyhoz, önbizalomhoz és érzelmi biztonsághoz vezet.
Mit üzensz annak az anyukának, aki attól fél, hogy a gyereke „lemarad” valamiben?
Azt üzenem neki, hogy a gyerekek nem egy versenypályán haladnak, hanem saját úton.
Ami ma kívülről lemaradásnak tűnik, az sokszor belül érés, gyűjtés, csendes rendeződés.
A valódi fejlődés nem mindig látványos, nem mérhető azonnal, de akkor a legstabilabb, ha nem siettetik.
Ha egy gyerek biztonságban érezheti magát, lehet lassú, bizonytalan vagy épp elmélyült, akkor nem lemarad, hanem megalapozza önmagát.
És erre később sokkal könnyebb, bátrabb és örömtelibb építkezni, mint egy korán kikényszerített tempóra.
Mi az a pillanat a foglalkozásaidon, amikor azt érzed: „ezért csinálom”?
Az a sok érdeklődő, csillogó szempár, az érdeklődés, amikor egy nehezebb szakasz után van áttörés.
A visszajelzés, amikor alig várja a gyerkőc, hogy jöjjön játszani. A nevetések, minden, amiben látom, hogy jól érzik magukat.
Ha egy dolgot megváltoztathatnál a mai gyereknevelési szokásokban, mi lenne az?
A valódi JELENLÉT-et.
Az ott vagyok, de mégsem, mert elválaszt minket a social média és egyéb virtuális eszközök. Vagy a belső frusztrációk eltávolítanak a valódi kapcsolódásoktól.
Próbáljunk újra időt adni magunknak, és szabadabb lesz minden. Nem kell tökéletesen csinálni, elég, ha ott vagy, és megadod a figyelmed, a valódi testi-lelki jelenléted.
Mit szeretnél, hogyan emlékezzenek rád azok a gyerekek, akik hozzád jártak?
Ezen sosem gondolkoztam el. De ha már itt ez a kérdés, akkor egy belső jó érzés szeretnék lenni, amiből lehet táplálkozni.
Ahogy bennem is így maradnak meg azok, akik nekem adtak, vagy hozzám adtak a szemléleteikkel.
Köszönöm Neked, Réka, ezt az őszinte beszélgetést.
Fantasztikus volt megtapasztalni azt az odafigyelést és valódi jelenéltre törekvést, amit te képviselsz.
Nagyon elgondolkodtatóak a gondolataid.
Köszönöm, hogy mindezt megosztottad velünk.
Ha pedig szívesen követnéd tovább bibOMka Réka történetét,
bepillantanál a munkájába,
és követnéd azt az utat, amit célként kitűzött magának,
akkor itt találod őt az Instagrammon: @_bibomka, vagy keressd fel őt itt: www.bibomka.com
Early Bird ajándék!
Kuponkód: ZF-EARLYXMAS
